tévelygés
a múlttal ébredek s a múlttal fekszem
fel sem tűnik már, hogy sorvad el
egyre gyengülő, egykoron erős testem
a lélek terhe a sok szürkülő emlék
úgy mint állatban a féreg
goncsongként mélyed bennem ez az ék
mintha mindig csak aludnék
minden egyetlen álom volna
és függőként sosem lenne elég
ragaszkodom hozzá, el nem engedem
mit gyermek az anyját
lassan pedig már fel sem ismerem
tévelygésemből sosem lesz élet
ami volt elszaladt csendesen
ébrednem kell, mielőtt végleg eltemet
2:37 2010. augusztus 28.