Versek - magyarkodok

büszkének kéne lennem
de kétlem hogy jogos volna
mivel nem tettem le semmit még
arra a szép hosszú magyar asztalra
a múlttal, akár csak te
én sem érvelhetek
ősapáink szép dicsőségei
távolabb van tőlünk mint a fellegek
réteken, mezőkön, hegyeken
görcsösen hirdeti minden ami él
és bár merre járnánk, bár meddig jutnánk
arcunkba fújná a hűvös Erdélyi szél
elvakított és tehetetlen csordába
keresztet cipelve lassan ballagok
én ebben nem hiszek, ez nem enyém
de tovább megyek, jobb ha hallagatok
hallgatok másra, hogy ne legyen gondolat
emlékezni az egységes hazára
arra, amely nekem már nem adatott
arra, amire te csak legyintesz és azt mondod
már megint magyarkodok